AKTUÁLIS KIÁRUSÍTÁS

GALÉRIA

Képek Lámekh hagyatékából

Egy többszörösen bűnös nemzedék képi megjelenítése és tanulságai
Interjú Papp Istvánnal

 

Egy képzőművész mindig másképpen látja a világot. Sajátos látásmód a Papp Istváné is: „archetipikus tudatalatti emlékképek”, és ezek felszínre hozatala. Nemcsak filozófiájában, hanem technikájában is a régi nagy mesterek tudása felé fordul vissza. Különös képek ezek, valami nagyon mély és etikus magatartásból fakadhatnak. Alakjai döbbenetes erővel, leplezetlenül nyomulnak a kép előterébe, maguk mögött hagyva azt a titokzatos sötétséget, amely talán a múltjukat rejtegeti.

Erő, keménység, feszültség sugárzik mindenhonnan, egyetemes szimbólumokkal körülvéve. Mozgásban levő emberi testek, és térbeli helyzetüket állandóan változtató, de minden képen jelenlevő tárgyak: kerekek, kötelek, keresztek, vitorlák, drapériák, vasszerszámok.

  • Ha azt kérdezném, mi a feladata korunkban egy olyan művésznek, aki a tudatalatti legmélyéről hoz fel emlékképeket, mit felelnél?
  • Bizonyára, hogy gazdagabbá tegye az emberi gondolkodást, és a mai ember szembe tudjon nézni olyan kérdésekkel, amelyek mintha eltűntek volna történelmünk és egyedfejlődésünk zavaros süllyesztőjében. A ma embere újra fel kell tegyen magának bizonyos erkölcsi kérdéseket, amelyek ugyanazok mint hatezer évvel ezelőtt, az emberiség etikai fejlődéstörténetének kezdetekor. Itt van például Káin és Ábel, az első testvérgyilkosság története. Ha ma kitekintünk a nagyvilágba, egy sor testvérgyilkosságot figyelhetünk meg, testvérnépeket, akik gyilkolják egymást… Testvérgyilkossággal van tele a jelenkor, a múlt, a média.
  • Hogyan ítéled meg a helyzetedet a képzőművészet színpadán?
  • Teljesen különálló festészetet művelek. Filozófiai gondolkodásom esszészerűen előadott történetekre irányul: Krisztus előtti nyugtalan idők, melyből letisztul az első kereszténység; Káin és Ábel története; Lámekh többszörös gyilkossága és a megtisztító özönvíz megjelenése; Ábel, az abszolút jóság története. Ezekben, az ősi történetekben keresem az üzeneteket, melyek a mai korban is érvényesek, és hasznosítanunk kellene. Festészeti technikámat a régi nagy mesterektől kölcsönöztem: Rembrandt, Rubens, Leonardo, Tiepolo, Caravaggio. Elsősorban ők a mestereim, ott vannak a műtermemben, naponta velük dolgozom. Rendkívül jó társaság.
  • Tematikus, erősen figuratív és dühödten expresszív festészet ez. Melyik irányzatba sorolnád magadat?
  • Egyikbe sem, hisz folyamatos leképzést művelek, és mindent felhasználok, amiről úgy érzem, hogy a mondanivalóm és a megjelenítésem szolgálatában áll. A művészet egy eklektikus kísérlet, és olykor Michelangelo, máskor Salvador Dali vagy Picasso élményvilágát használom célom megvalósításához. Folyamatos kísérletezés, elemek beépítése és fejlődés zajlik. Minden kép egy új kihívás, és olykor jelzi, hogy a nagy elődök közül kire érdemes építeni.
  • Mit jelent az, hogy „tudatalatti emlékképek”?
  • Meggyőződésem, hogy az emberi tudatalattiba olyan emlékképek vannak lerakódva, amelyeket az évezredek folyamán átörököltünk. Gyakorlatilag azonban nem tudjuk őket a felszínre hozni. Csak az elmebetegeknek vagy talán nagy meditatív képzelőerővel rendelkező művészeknek sikerülhet. Én kísérleteket teszek arra, hogy valami vizuális képet alkossak egy adott témáról. Káin és Ábel, valamint Lámekh történetét is képi formába igyekeztem összerakni. Az én tudatalattimból az jött fel, hogy ősanyánk Éva, másodszülött fiát elefántháton szülte. Még nem tudom hová tenni az elefántot, talán túl sok Tiepolo képet néztem abban az időben, és innen a képzettársítás.
  • Korszerű festőnek tartod magad?
  • Ősi gyökereket boncolgatok, és régi mesterek ecset- és színkezelését használom egy sajátos stílusban. A figuráció, pontosabban a kompozíció összeállításában azonban csak az egyéni, saját ösztöneimet követem, abba nem hagyok beleszólást. Képeim sorozatként, történetként egybefüggnek, van kezdetük és befejező részük. Mintha egy képregényt követnénk végig, csak egy bonyolultabb képi szimbolikával van dolgunk. Próbálnak figyelmeztetni egyetemes tanulságokra, tízparancsolatra, erkölcsre, tanításokra.
  • Miért olyan „visszafogott a színkezelésed”?
  • Vannak rendkívül színes képeim, és vannak olyanok, amelyeken viszonylag kevés színt használok. Nagyrészt a meleg barnáknak százféle árnyalatát, de sok rejtett szín is van, amelyek beleolvadnak az árnyékrendszerbe. Meggyőződésem, hogy viszonylag kevés színnel is ki lehet fejezni sok mindent. Egy sorozatot, így a Lámekh Testamentumát is azonos színtartományban próbáltam tartani.
  • Miért érzed úgy, hogy mind eszmeileg, mind technikádban a régi nagyokat, a reneszánsz hagyományokat kell folytatnod?
  • Ez az ember legbenső egyéniségéből ered. Végigrajzoltam Picasso-t és Donatello-t egyaránt, és rájöttem, hogy az olasz mestertől sokkal többet tanultam. Végigkövettem Cezanne-t és Rembrandt-ot, és a holland mester a magasságokba emelt érzelmileg. Elemeztem Mondrian-t és Tiepolo-t, és a barokk géniusz olyannyira lenyűgözött, hogy alig telik el egy nap, hogy ne pergetném fel csodálatos albumait. Egyszerűen utolérhetetlennek érzem a rajztudását, a kompozíciós készségét, illuzionizmusát. Ősi ösztönök törnek fel bennem, és ősi fegyvereket használok.
  • Vajúdó művész vagy? Sokára készülnek el ezek a különös ősképek?
  • Egy adott témával kapcsolatban mindent összeolvasok, jegyzetelek, esszéket és érzet-töredékeket írok, rajzolok kisgrafikákat, skicceket. A gyorsrajzok alapján megindul a fantáziám, fokozatosan töltöm fel őket, és a képtér kezd benépesülni figurákkal, tárgyakkal. Felvillan bennem, hogy az adott feladatot hogyan oldották meg a régi nagy mesterek. A Káin és Ábel testvérgyilkosságát lefestette már Rembrandt, Tiziano, Tintoretto és sokan mások. Ennek ellenére a Káin Testamentumában – és az Ábel testamentumában is – sajátos figurációba képeztem a történetet. Beépültek keresztek, kövek, kerekek, véres oltárok és drapériák a képtérbe. Dimenzionálisan bontottam a teret, Káin kiűzetésekor a pusztába esik ki a képből, zuhan alá. Ábel Testamentumában is a klasszikus történet van elmesélve, csak éppen a másik oldal, Ábel szempontjából.
  • Lámekh kettős gyilkosságát, káini örökségét kevesen festették meg?
  • Nem találtam egyetlen művészettörténeti vonatkozást sem, Szondi Lipót sem foglakozott a kérdéssel, tehát bátran mondhatom, hogy az első vagyok, aki ezt a témát részleteiben feldolgozta. Pedig a történet ott folytatódik, ahol Káinnál abbamaradt. Megálmodtam a térben lebegő, széttárt karú, krisztusi keresztrefeszítési szimbolikát megtestesítő Lámekhet, és két feleségét, Hádát és Czillát. Négy mitologikus gyermek születik, és a két gyilkosság feltehetően a többnejűség vagy a gyermekek öröksége miatt van. Káin leszármazottja genomikus gyilkos géneket hordoz magában, ezért többszörösen gyilkol. Annak a bűnös nemzedéknek a képviselője, aki miatt az Úr az özönvízzel tisztított. Noénak, a megvigasztalás emberének kellett jönnie, hogy valamit megmentsen az emberiségből. Egyik fiában azonban a káini én továbböröklődött, és átjött a már megtisztított világunkba…
  • Tehát, az Úr nem tudta „tökéletesen” megtisztítani a földet, és a szivárvány jelét a vizek fölé emelni?
  • Többnejűség, Szodoma és Gomorra, feltehetően sokoldalú paráználkodás, mások kitaszítása, gazdagság bitorlása – talán az okok, ami miatt Lámekhet megsebzik-megsértik, és ő gyilkol. Káin egyszeres, de ő már kétszeres genocida, és a többszörös gyilkosok örökségeként marad a világban. Ábel eltűnt, és vele együtt az abszolút szeretet, jóság és hit.
  • A képek az ősi történetet kísérik?
  • A képek válaszok a kegyetlen történetre. A kereszt a hit, a kerék a forgó és inkvizítorikus idő, a nők a paráznaság, a rudak és kötelek a kötöttségeink szimbólumai. A festőpálcák arra utalnak, hogy „itt minden festészet”… Az emberiség egész története a Kereszt árnyékában zajlik, és egyetemes szimbolikájával utal arra, hogy a krisztusi passió az egyetlen erkölcsrendszer, ami megoldást adhat…
  • Ez a művészet az emberről szól, az emberiség történelmi tanulságait boncolgatja – és a mai embernek üzen?
  • Michelangelo szixtusi kápolna mennyezetére felfestett egyetemes üzenetrendszerét sem úgy kell tekinteni, hogy ez ötszáz évvel ezelőtti embernek szól, és idejétmúlt, hanem – a mai nap, itt és most kell magunk mellé képzelnünk ezt az óriást, és beszélgetnünk vele. Rájönnénk, hogy semmi jelentősége sincs, hogy ötszáz évvel ezelőtt festette, akár a mai nap is megtehetné, és az üzenet ugyanaz lenne. Egy reneszánsz kori ember hitbeli küzdelmében feltehetően ugyanazokkal a szorongásokkal kellett szembenéznie, mint egy mai embernek… Lámekh üzenetrendszerével is ugyanez a helyzet: egy ősi történet, mely egy modern korban mondja ki, hogy ne ölj, ne paráználkodj, szeresd felebarátodat… Legyen erkölcsöd, önismereted, hited, empátiád és emberi tartásod.
  • Köszönöm a beszélgetést.
 
English (United Kingdom)